HírekVállalkozás és szociális gazdaság

Közösségi szükséglet alapú vállalkozás. Interjú Ancuța Berindei-el, Start-up@CENTRU vállalkozóval

By 21 október 2019 október 31st, 2019 No Comments

Berindei Ancuța egyike azon 8 vállalkozónak, akiket a Civitas Alapítvány üzleti tervük megvalósításában támogat a Start-up@CENTRU program keretében. A program 2018-ban indult a Humán Erőforrás Fejlesztés Operatív Program támogatásával. A projekt célja kedvező feltételeket teremteni a vállalkozni vágyók készségeinek fejlesztésére és létrehozni a megfelelő környezetet a városi nem-mezőgazdasági vállalkozások létesítéséhez és támogatásához. További tudnivalók a programról és a Civitas által támogatott 8 vállalkozásról itt.

Most pedig mutassuk be a program egyik merész vállalkozóját, Ancuțát, akinek volt bátorsága változtatni ott, ahol erre szükség mutatkozott.

Vállalkozásod egy közösségi szükséglet felismerésére reagál – a topánfalvi gyerekeknek nem volt játszóterük. Mi késztetett arra, hogy kézbe vedd a dolgokat és létesíts egy ilyen teret?

Az ötlet saját tapasztalatomból nőtt ki, amit fiammal együtt szereztem különböző játszótereken járva. Később úgy érzetem, szükség lenne egy megbízható helyre, ahol fiamat magára hagyjam más gyerekek társaságában, akikkel biztonságos körülmények között játszhat.

Topánfalván nincs játszótér, játszóhely. Ez volt a legerősebb motiváció arra, hogy én legyek az, aki változtat a helyzeten. Szeretném, ha a kicsiknek, de szüleiknek is szebb, könnyebb élete lenne. Szeretném, ha a szülők meggyőződnének arról, hogy ez egy jó hely, ahol a gyerekeik fejlődnek, ismerkednek és szórakoztató szabadidős tevékenységekben vesznek részt. Mindez ugyanabban a megbízható, veszélyektől mentes környezetben. Ez a legfontosabb.

Tehát a szülőknek szeretnél segíteni egy olyan hely kialakításával, ahol szabadidős, szórakoztató tevékenységeket nyújtanak a gyereke számára. Ezen felül szeretnéd bebizonyítani, hogy a játék egy hatékony nevelési eszköz. Hogyan fogod meggyőzni a szülőket, hogy játék közben fejlődik a gyerek és ezzel együtt szociális és érzelmi készségei?

A szociális és érzelmi készségeket a gyerek a mindennapi érintkezésekben, interakcióiban sajátítja el. A megfelelő magatartásformák elsajátításához szükség van egy sajátos környezetre, amelyben legyenek szabályok, amiket a felnőttek elmagyaráznak a gyereknek és igény szerint ismételnek türelemmel és megértéssel.

A játszótér interaktív és kreatív játékoknak ad helyet. Ezek hozzájárulnak a gyerekek szociális és érzelmi készségeinek fejlődéséhez. A gyerek kezdeményezhet vagy egyszerűen csatlakozik más gyerekek játékához, űzi a hobbiját, játékokat talál ki vagy követi a már futó játékok egyszerű szabályait. Játék közben megtanulja felismerni és kifejezni saját érzelmeit és tudatosítani másokét. A példakövetés a tanulás leghatékonyabb eszköze – a gyermek megfigyeli mások magatartását, fejlődik a szóbeli kommunikációja, minden alkalommal udvarias szavakat használ magától vagy egy kis segítséggel. Jobban tűri, hogy nincsenek a szülők a közelben, önállósodik, megtanulja, hogyan kezdeményezhet, illetve tarthat meg egy baráti kapcsolatot. Megtanul a sorára várni, játékot megosztani másokkal, mert a különböző játékokat csoportban játsszák. Mindez később nagy segítségére lesz, mert tudja majd követni a viselkedési szabályokat.

Mennyire ihleti saját gyerekedhez fűződő kapcsolatod a gyerekeknek szánt vállalkozásod működési formáját?

Mondhatom, hogy ez a kapcsolat nagymértékben felelős azért, amit itt teszek. Végül is a fiam az a személy, aki úgymond idehozott. Anyaként minél több időt szeretnék tölteni vele és azt hiszem ehhez ez a legmegfelelőbb vállalkozás. Amikor szükséges ott lennem, probléma nélkül vihetem a fiamat is. Éppen ezért berendeztünk egy külön helyiséget, amibe elhelyeztünk 0-3 éves gyerekeknek különböző játékszereket: csúszdát, golyós medencét, hintát és egy kis házikót, amelyben a kicsik egy egész várost építhetnek fel. Felnőttek és gyerekek együtt építkeznek, partnerek egy szórakoztató és fejlesztő játékban. A gyerek játszik és tanul, fejlődik, alakítja személyiségét. Szülőként az a feladatom, hogy feltétel nélkül szeressem, biztonságos környezetet teremtsek neki, ahol nő, fejlődik, kiteljesedik, hogy kísérjem a növekedés és felnőtté válás csodálatos, de göröngyös útján. A szülők a minták a gyerekeik számára. A gyermekek leginkább a példákból tanulnak, amit szüleik szolgáltatnak, mutatnak nekik, főleg, hogy igen fejlett vizuális memóriával rendelkeznek.

A Mosolygó Törpék befogadó játszótér? Hogyan viszonyultok a sajátos helyzetű gyerekekhez?

A sajátos helyzetben levő gyerekek társadalmi integrációja állandó társas együttlétet és együttműködést feltételez. Személyzetünk ösztönzi a gyerekeket arra, hogy diszkrimináció nélkül minden más gyerekkel baráti kapcsolatot alakítsanak ki, kommunikáljanak. Több olyan sport- vagy művészetre épülő tevékenységünk van, amelyek kifejezetten a versenyszellem, a csapatszellem valamint az önbizalom fejlesztését célozzák és bátorítják, ösztönzőleg hatnak a kooperációra. Segíteni, ösztönözni kell a gyerekeket, hogy egymás mellett éljenek, hogy a társadalmi integrációhoz szükséges készségeket elsajátítsák.

A Start-up@CENTRU program a vállalkozásodnak nyújtott anyagi támogatás mellett tanfolyamot szervezett, aminek keretén belül úgynevezett mentor-programban is részt vehettél, ahol a vállalkozói készségeidet fejleszthetted és az üzleti tervedet egy kivitelezhető üzleti modellé alakítottad. Mennyire fontos egy mentor jelenléte, segítsége a vállalkozás kezdeti szakaszaiban és hogyan segített téged ez a tapasztalat?

A mentor az őrzőangyalom volt. Nagyon fontos, hogy legyen valaki, aki segít neked a vállalkozás elején. Nem éppen egyszerű a nekifutás, rengeted a kihívás és segítség nélkül nehéz leküzdeni az akadályokat. Egy tapasztalt személy támogatása és tudása jól jön, mert te magad nem tudnál válaszolni a benned felmerülő kérdések tömkelegére. Nagyon jó, ha vállalkozóként áll melletted egy személy, akivel beszélhetsz, konzultálhatsz vállalkozásod bármilyen részletéről. Egy olyan személy, aki tanácsod ad, a vállalkozás olyan elemeire világít rá, amelyekkel addig nem számoltál, gyakorlatilag segít fejlődni és meghaladni saját korlátaidat. A mentorom volt a vállalkozásom támasza, pontosan az volt, amire szükségem volt abban az időszakban. Ő vigyázta első lépéseimet a vállalkozás útján.