25 copy

Hungarian (formal)Română (România)English (United Kingdom)

Fórum egy felelős vezetésért

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

„A megyei tanácsosok azon hozzáállása, hogy leteszik vagy sem a tevékenységi beszámolóikat jelzik, hogy mennyire érzik szükségesnek a hatóságok és helyi közösségek közti párbeszédet.” Az április 7-én Kolozsváron lezajlott, „Fórum egy felelős vezetésért” című eseményen az átláthatóságról és felelősségről beszéltünk. A rendezvényt a kolozsvári Közpolitikai Központ (CENPO) szervezte meg, az “Aktív polgári részvétel egy jobb és átláthatóbb helyi vezetésért” projekt keretében, amelyetaz EGT 2009-2014 közötti időszakra vonatkozó támogatásából finanszíroztak meg, a Civil Támogatási Alap Romániában program keretén belül. (www.fondong.fdsc.ro). A támogatás összértéke 67,486.63 €.

ForumCenpo1 resizeForumCenpo2 resize

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem keretében működő Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudomány Kar volt a házigazdája a több mint 100 résztvevőnek, és a terítékre kerülő témák kapcsán kihangsúlyozódott a helyi közigazgatási intézmények átláthatóságának fontossága.

A beszélgetések egyik témája a helyi választottak és az állampolgárok közti párbeszéd szabványai volt, amelyet Pop Daniel a CENPO, a Közpolitikai Központ elnöke vezetett. Részt vettek rajta meghívottként Mihai Lisețchi - A Civil Párbeszéd és Közvita Minisztérium államtitkára, Cristina Stănuș- a szebeni Társadalomtudományi Egyetem docense, Ioan Hosu- a Kommunikáció,Közkapcsolat és Reklám kar egyetemi tanára, Balogh Márton - a Közigazgatási Vezetés kar docense, Cosmin Marian - Politikatudományi kar docense.

Mihai Lisețchi bemutatta a Közérdekű információk szabványosítása és átláthatóságuk növelésecímű memorandumot és aláhúzta egy szabvány modell alkalmazásának fontosságát, amely könnyebben elérhetővé teszi az állampolgárok számára az intézmények honlapján megjelentett információkat.

Mivel az esemény népszerűsíteni akarta a jó példák hatását, ezért megyei tanácsokat díjaztak azért, ahogyan a internetes oldalakon közzétették, vagy tették elérhetővé az állampolgárok részére a megyei tanácsosok tevékenységi beszámolóit: a Mehedinți megyei tanács - Proaktív átláthatóság díj, a Vâlcea megyei tanács - A felelősségért járó díj, és a Temes megyei tanács - A civil szférával való együttműködésért díj. Átadásra került 3 egyéni díj, értékelve az állampolgárokkal való felelősségteljes kommunikációjukat, azoknak a megyei tanácsosoknak, akik teljes és lényeges információkat tartalmazó tevékenységi beszámolókat nyújtottak be az állampolgárok számára, a 2014-es esztendőre. Így díjazásra került Simion Crețu - Fehér megyei tanácsos, Viorica Sandu - Galac megyei tanácsos és Vasile Boloș - Maros megyei tanácsos. A díjazottak kiválasztása a „A formális részletektől a demokratikus jelentésig - A helyi választottak 2012-2014-es időszakra vonatkozó tevékenységi beszámolóinak a kielemzése országos vizsgálat alapján került sor.

Az esemény összefoglalóját Vasile Boloș díjazott tanácsos szavaival zárjuk, aki kiemelte: megírni egy tevékenységi beszámolót felér egy önértékelő elemzéssel“.

A projekt partnerei: a Szociális Fejlesztési Központ – CEDES (Segesvár), Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért (Székelyudvarhely), Dokumentációs és Közinformációs Központ (Jászvásár), Közrészvételért Erőforrásközpont – CeRe (Bukarest). A projekttel kapcsolatos bővebb információkért érdeklődni lehet az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen valamint a 0264-354-455-es telefonszámon.

Az EGT és a Norvég támogatásokkal kapcsolatos hivatalos információk megtalálhatók a www.eeagrants.org honlapon.

VIDEO

Projektek

Projektek2

Hálózati részvétel


ruralnet

pannonforras

 

telecentre_europe

ecentre

citizens

ANBCC