25 copy

Hungarian (formal)Română (România)English (United Kingdom)

Az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége kitüntette a Kis-Szamos-menti Zöldségtermesztők Szövetkezetét

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Dean Thompson,  a Nagykövetség ideiglenes kereskedelmi attaséja ünnepélyes keretek között átadta Kolozsváron, március 19-én, a „Március hónap Vállalkozása” elnevezésű kitüntetést a Szövetkezetet vezető Sorin Bob-nak.

A Kis-Szamos-menti Zöldségtermesztők Szövetkezetét 2013-ban hozta létre 16 Kolozs megyei gazda és ma is az ország kevés ilyenszerű szerveződései közé tartozik. Az induló tagság Zsuk és Apahida községek, több mint öt éves gyakorlattal rendelkező, zöldségtermesztőiből állt össze. Az elindulást nagyban segítették és a működtetés során is a Szövetkezet mellett álltak a Civitas Alapítvány és a Román-Amerikai Alapítvány.

A Szövetkezet küldetése a helyi zöldségtermesztők megsegítése a mezőgazdasági termékeik tárolásában és feldolgozásában, valamint a piaci értékesítésükben. Ezen törekvések eredményeként a Szövetkezet például azzal büszkélkedhet, hogy létrejötte óta körülbelül 950 tonna zöldséget szállított két nagy hazai retail-hálózatnak. 

A „Hónap Vállalkozása” projekt keretében a 2015-ös esztendő mindegyik hónapjában elismerést kap egy-egy különösen példamutató vállalkozás. A cél a hazai vállalkozók népszerűsítése, függetlenül a gazdasági területüktől és a tevékenységük helyszínétől. 

Részemről megtapsolom mindazokat a vállalkozókat, akik fáradhatatlanul dolgoznak Romániában és álmaikat következetesen meg is valósítják. Ők jelentik Románia jövőjét. Ahogyan Románia nőni és fejlődni fog, szüksége lesz azokra a vállalkozókra, akik új cégeket hoznak létre és akik hozzáigazítják a régebbieket is az elvárásokhoz, újítanak, és ezáltal viszik előre, a jövőbe az országot. A «Hónap Vállalkozása» projektünkkel, a magunk módján, a nagyszerű romániai vállalkozókat ismerjük el. Azt kívánjuk, hogy kiemeljük Románia bármelyik gazdasági területén létező vállalkozásokat, az idegenforgalomtól kezdve a mezőgazdaságig vagy az egeszségügyi szolgáltatásokig. A projekt által fel fogjuk fedezni e csodálatos ország mindegyik térségét, megismerve például a Kárpátok ökoturizmusáért vagy a jászvásári (Iași) csúcstechnológiákért kezdeményezett projekteket is”- részletezte Dean Thompson úr.  

További információkért vegye fel a kapcsolatot Valentin Filip projektvezetővel, elérhetősége:+40 751 110 962, illetve Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.  

Projektek

Projektek2

Hálózati részvétel


ruralnet

pannonforras

 

telecentre_europe

ecentre

citizens

ANBCC