Civitas szerepe

Pályázó

Időtartam

2021. január – 2023. december

Költségvetés

332,591 $

Támogató

Partnerek

A mezőgazdasági oktatás fejlesztése alapítványunk egyik stratégiai iránya. Közel 9 éve aktívan részt veszünk ezen oktatási területen és támogatjuk a romániai mezőgazdasági középiskolákat, hogy diákjaiknak minőségi oktatást nyújthassanak.

A támogatást 2016-ban kezdtük azzal, hogy biztosítottuk 8 mezőgazdasági középiskola diákja számára tanulmányi kirándulások/látogatások megvalósítását. Ma már több mint 30 középiskola számára 4 féle programot támogatunk, ezek pedig gyakorlati képzések, tanulmányi kirándulások/látogatások, promóciós kampányok és a mezőgazdaság 4.0 program.

Víziónk

Határozottan hiszünk abban, hogy a képzett gazdálkodók kinevelése érdekében fontos, hogy a mezőgazdasági középiskolák releváns és jó minőségű oktatási kínálatot alakítsanak ki.

A technikai készségek és ismeretek alapvető fontosságúak a mezőgazdasági képzésben részt vevő diákok számára, ezért szükséges, hogy az oktatási programok kifejezetten ezek fejlesztésére irányuljanak.

A teljesítmény érdekében a mezőgazdasági középiskoláknak a legmegfelelőbb profilú, azaz a mezőgazdaság és a vállalkozói terület iránt érdeklődő diákokat kell vonzaniuk. Ez segít motiválni a mezőgazdasági középiskolák diákjait, hogy a jövő kis- és közepes méretű gazdálkodóivá váljanak.

Jelenleg, a mezőgazdasági középiskolák készítik fel a jövő gazdálkodóit  program keretén belül, több mint 20 mezőgazdasági középiskolával dolgozunk együtt. Eddig 65 támogatási ösztöndíjat biztosítottunk ezeknek az iskoláknak, összesen közel 90.000$ értékben.

A támogatások mellett két útmutató csomagot is kidolgoztunk, amelyek ajánlásokat és eszközöket tartalmaznak a gyakorlati képzések és tanulmányutak megszervezéséhez. Ezek a tananyagok minden mezőgazdasági középiskola számára hasznosak, függetlenül attól, hogy részt vesznek-e a programban, vagy saját erőforrásokból valósítják meg ezeket a tevékenységeket. Emellett pedig a a mezőgazdasági iskolák tanárait is támogatjuk képzések és online webináriumok által.

Mivel a célunk, hogy a mezőgazdasági oktatás megfeleljen eredeti víziónknak, és egyre több jól képzett fiatal gazdálkodó legyen Romániában, nem állunk meg itt! Ez a projekt folyamatosan fejlődik, szakaszról szakaszra megújulva, hogy valódi változást hozzon a mezőgazdasági oktatásban – nemcsak a diákok készségeinek fejlesztésével, hanem a tanárok támogatásával és motiválásával is.